10+1 könyv, ami szabadabbá, eredményesebbé, és sikeresebbé tesz

Szinte nincs olyan nagy probléma az életben, amit valaki már meg nem oldott volna. Bármilyen kihívásaid is vannak az életben, 99,99% , hogy nem vagy vele egyedül ezen a világon.

Rengeteg könyvel találkoztam, ami nem sokat ért, csak a reklámja volt jó.
Éppen ezért összegyűjtöttem az a 10+1 könyvet, amit nyugodt szívvel tudok ajánlani, és biztos vagyok benne, hogy az egyik legjobb befektetés foglalkozni velük.

Ezekben a könyvekben kizárólag olyan, bizonyítottan működő, gyakorlatias megoldásokat találsz, amik valódi eredményeket hoznak a számodra:

Robert B. Cialdini: Hatás

Hogyan lehet az embereket rávenni, hogy együttműködjenek olyan ügyekkel is, amelyeket korábban eszük ágában sem volt támogatni?

A befolyásolás 6 pszichológiai eszköze: kedvelhetőség, reciprocitás, szűkösség, társadalmi elfogadottság, következetesség és autoritás. Ha ezeket a megfelelő körülmények között, helyesen alkalmazod, akkor képessé válsz elérni, hogy az emberek igent mondjanak neked. Továbbá kapsz egyfajta víziót, egy x-edik érzéket, amitől előre látni fogod mások befolyásoló játszmáit, és kivédheted előre a támadásokat.

Az, hogy könnyebbé teszed a dolgod, hogy az emberek igazat adjanak neked, és jobban elfogadják a véleményed, rengeteg helyzetben hasznos lehet.

Az író valós kutatásokon, élethelyzeteken, példákon, és gyakorlati felhasználhatóságokon keresztül mutatja be a hatás 6 fegyverét.

MJ DeMarco: Gyorsítósáv a milliókhoz

A Gyorsítósáv a milliókhoz alapvetően egy félig üzleti, és félig önfejlesztő könyv.

Ne tévesszen meg a cím. Nem egy újabb “hogyan legyünk gyorsan és könnyen gazdagok” könyvről van szó. Sokkal inkább szemléletmódról, pénzügyi tudatosságról, hosszú távú tervezésről, a döntéseink következményeiről.

Mj DeMarco egy okos és őszinte vállalkozó, aki megmondja neked a tutit, hogy mit kellene csinálnod.
Sok olyan köztudatban lévő mítoszt lerombol amik arról szólnak, hogy hogyan tudunk jólétet és bőséget teremteni az életünkben.

A könyv összegyűjti, hogy milyen hazugságokat hisznek el az emberek, ami visszatartja őket a sikertől, majd kifejti, hogy milyen lépéseket kell tennie azoknak, akik szeretnének előrébb lépni, és többet kihozni az életükből.

Robert Greene: A Kiválóság Hatalma

Mit tanulhatunk Darwintól, Mozarttól vagy épp a neorobotika feltalálójától életünk feladatának megtalálásáról?
A kiválóság elérésének lehetősége nem a született zsenik kiváltsága, és nem is a szerencsén múlik. A kiválóság tanulható.

A gond az, hogy ebben a világban mindenki tegnapra akarja az eredményeket kézhez kapni, és éppen emiatt instant megoldásokat dolgoznak ki. Egy olyan világban, ahol szinte mindenki a gyors, felszínes célokkal és tudással foglalkozik, roppant értékes dolog mesterré válni.

A legfontosabb, hogy a mesterré váláshoz meg kell tanulnod elvonulni, nem adni mások káros véleményére, és csak és kizárólag az eredményre fókuszálni.

Dale Carnegie: Hogyan szerezzünk barátokat és befolyásoljuk az embereket

Ez a könyv rengeteg (mondhatni alap) tanácsot ad, mint például: mosolyogj, figyelj az emberekre, értsd meg, hogy mi a fontos a számukra, stb. Ezek egyáltalán nem bonyolultak, mégis kiválóan működnek az élet minden területén.

A legjobb módja az emberekre ható első benyomásnak, és befolyásolásnak, ha valaki a könyvben leírtakat igen magas színvonalon meg tudja valósítani.

Az emberekkel való helyes bánásmód képessége, egy nagyon értékes készség magánszemélyként, vállalkozóként, és alkalmazottként egyaránt.
Amikor a tanultakat elkezded munkába tenni, akkor fogsz csak rájönni, hogy mennyire értékes ez a könyv számodra.

Adrian Slywotzky: A Profit Művészete

“Mi a közös egy Barbi babában, egy Nokia telefonban és egy American Express bankkártyában? Mindhárom egy sikeres profitmodell, a Piramis Profit egy-egy mintapéldája.”

Ez az egyik legfontosabb könyv vállalkozóknak, vagy leendő vállalkozóknak.
Ha egy vállalkozás egyszerre teremt értéket, és hatékonyan is működik, akkor profitábilis lesz.

Ez a könyv pedig bemutat 25 különféle profit modellt, egy történeten, és sok-sok példán keresztül. Ezek a modellek vagy segítenek több értéket teremteni, vagy pedig hatékonyabbá tesznek egy vállalkozást.

Ha nincs elegendő profit a cégben, az olyan, mintha üzemanyag nélkül várnánk, hogy a gépünk motorja tovább pörögjön.

Seth Godin: Ikarosz tévedése

Az igen kritikus stílusban íródott könyvből az író az arcunkba tolja, hogy sokan hogyan dőltünk be az ipari társadalom elvárásainak.
“Ne becsüld túl magad!”
“Ne akarj többet!” … stb.

Megfeledkezünk a belénk nevelt (sokszor hibás) szabályokról, és észre sem vesszük, hogy ez menyire káros ránk nézve.

Bízom benne, hogy ez a könyv felébreszti a tudatod, és elkezdesz megkérdőjelezni olyan dolgokat, amiket eddig biztosnak hittél.

A világnak nincs már szüksége több olyan emberre, akik szolga módra betartják a szabályokat. Belőlük milliárdnyi van.
Olyan emberekre van szükség , akik azt mondják, hogy “én megcsinálom”, és meg is valósítják azt.

Carol S. Dwack: Szemléletváltás

Carol S. Dweck könyvének fő gondolata, hogy kevésbé a tehetségünktől és született képességeinktől függ, hogy elérjük-e a céljainkat, sokkal inkább a szemléletmódunk az, ami meghatározza az eredményeinket, az elégedettségünket és a jólétünket.

Rögzült vagy fejlődési szemlélettel tekintesz a világra?

Az író számos kutatással, szemléletes és gyakorlati példával (vezetők, sportolók, tanárok) bizonyítja szemléletmódunk hatását a munkánkra és a magánéletünkre.

Hogyan kezeljük a kudarcokat, hogyan vészeljük át az életünket érintő vereségeket, mennyire vagyunk kitartóak és motiváltak a nehezebb időszakokban?

Dr. Stephen R. Covey: A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása

Ez a könyv az önfejlesztésben alapműnek számít.
A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása az egyike volt az első önfejlesztő könyveknek, amit anno olvastam.

Tele vannak a polcok olyan könyvekkel, amik sikert, pénzt, boldogságot ígérnek, cserébe nem sokat adnak, és ha valaki nem elég figyelmes, könnyen egy boldogság-siker hajhász tévútra is kerülhet.

Ez a könyv valódi értékekről és olyan alapelvekről szól, amik valóban működnek, amik 30 éve is megállták a helyüket és 30 év múlva is aktuálisak lesznek.

Tim Ferris: 4 órás munkahét

Ez a könyv az, ami elindította az egész “digitális nomád” forradalmat, és igen sokaknak a vállalkozói jövőjét alapozta meg.

Igaz, hogy a könyvben lévő legtöbb megoldás idejétmúlt és korlátozott a használhatósága, de én ezt nem tartom problémának, hiszen ez a könyv inkább arra szolgál, hogy belásd, hogy lehet máshogy is csinálni a dolgokat.
Figyelj a benne található szemléletmódra.

Számomra a legfontosabb üzenete az volt, hogy lehet máshogy is élni, mint a legtöbben.

Csíkszentmihályi Mihány: Flow

A Flow egy tudományos háttérrel rendelkező könyv, amin arról szól, hogy hogyan tudjuk úgy irányítani tudatunkat, hogy következetesen eljuthassunk a Flow, azaz az áramlati állapotba.

Ez az az elmeállapot, ahol nemcsak a lehető legjobb teljesítményt tudjuk nyújtani, hanem a legtöbb örömöt tapasztaljuk is egyben.

Ha már voltak olyan pillanataid, amikor teljesen elmerültél valamiben, és eltűnt az idő, teljesen átadtad magad a történéseknek, amikor valami teljesen természetesnek tűnt, hogy zsigerből, a lehető legjobb döntéseket hozod, és valóban élvezted amit csinálsz, akkor jó eséllyel sikerült elérned a flow állapotot.

A könyvből megtudhatod, milyen tényezők befolyásolhatják, hogy flow-ba tudj kerülni és hogyan érhető el gyakrabban ez az állapot.

Paul Arden: Gondolkodj fordítva!

A gondolkodj fordítva megpiszkálja a begyepesedett gondolkodásunkat.
Arra bátorít, hogy legyen bátorságunk nagyobb kockázatot vállalni – így jobban élvezzük a munkánk gyümölcsét.

Ez a könyv egy merész támadás a hagyományos szemlélet ellen, amelyen keresztül magunkat és a világot látjuk.
Paul Ardentől ne várjunk unalmas tanácsokat, szellemes csipkelődésekkel, aforízmákkal és paradoxonokkal késztet arra, hogy nap mint nap felülbíráljuk józan eszünket.
Akár eladunk, veszünk vagy ügyintézünk, az ő eredeti gondolataival, elmés anekdotákkal, meghökkentő fotókkal, tudósok, bölcsek, művészek és nagy emberek mondásaival ösztönöz bennünket.

Ha szeretsz kilógni a sorból, akkor ezt a könyvet neked készítették.

Bízom benne, hogy inspirálónak találtad ezt az összefoglalót, és több olyan könyvet is találtál, amihez azonnal kedvet kaptál.

Az egyetlen veszély, hogy hiába olvasod őket és halmozod a tudást, ha a tanultakat nem ülteted át a gyakorlatba.

Ebben a világban szinte mindenkinek megvan a lehetősége, hogy értékes tudáshoz férjen hozzá olcsón.
A kérdés már csak az, hogy te fogsz-e élni ezzel a lehetőséggel?

Megköszönöm, ha másoknak is felhívod a figyelmét erre a listára, esetleg elküldöd valakinek, aki sokat olvas, vagy megosztod egy releváns csoportban.

Megosztás itt: facebook
Megosztás Facebook-on
Megosztás itt: linkedin
Megosztás LinkedIn-en
error: Védett tartalom !!!
×
×

Cart

Add meg, hová küldhetem az Ebook-ot:
  • Adataid 100%-ban biztonságban vannak és soha nem adjuk ki másnak.
Add meg, hová küldhetem a csekklistát
  • Adataid 100%-ban biztonságban vannak és soha nem adjuk ki másnak.

Iratkozz fel a Praxisépítési Mesterkurzus nyitási értesítőjére.

Pipáld be kérlek a fenti mezőt, ha szeretnéd megkapni a bevételnövelő cikkekről, tanácsokról és ajánlatokról szóló leveleimet is. Ha ezt nem pipálod be, akkor csak a nyitási értesítőről fogsz tőlem levelet kapni a feliratkozásod kapcsán.
Ha megadod a telefonszámodat, akkor SMS-ben is értesítelek a következő kurzusnyitás alkalmával. Ezt nem kötelező megadnod, Rád van bízva.

A feliratkozással elfogadod az adatvédelmi tájékoztatót.