Nehéz időkben felkészülni a jó időkre

  • Simon László
  • 2020. április 14.

Olvasási idő: 8 perc

Nehéz időkben felkészülni a jó időkre. Ez az egyik legbölcsebb dolog, amit tehetsz ebben az időszakban, hogy bővíted a tudásod, új készségeket sajátítasz el, és fejleszted magad.
Ami eddig működött, az nem visz tovább.

A világ változik, és ezzel változnak az igények is.
Válsághelyzetben is költenek, vásárolnak az emberek, és attól, hogy visszaesik a kereslet, az nem azt jelenti, hogy megszűnik, csupán átrendeződik.
Ami eddig nem igazán hozott eredményt az embereknek (csak a szórakozást szolgálta), arra ezután kevésbé fognak költeni. Viszont, ami eddig is sokat segített nekik, és a problémájukat oldotta meg, arra ezután is költeni fognak, hiszen segítségre továbbra is szükségük van.

Minél több embernek tudod az életét jobbá/ könnyebbé tenni valamilyen formában, annál elismertebb, és persze annál gazdagabb leszel. Most persze mondhatod, hogy „jó-jó, könnyű ezt mondani, és megvan annak a határa, hogy egy nap hány embert tudok fogadni”. – Ebben igazad van.
Viszont tudnod kell, hogy rossz modellt használsz a növekedéshez.
Ha semmi más nem jut az eszedbe azon kívül, hogy az idődet eladd az ügyfeleknek/ vendégeknek/ klienseknek, akkor neked csak egy állásod van, amiből a főnök bármikor kirúghat.
Ki a főnök? Hát maguk az ügyfelek.
Könnyen lehet, hogy ami eddig neked működött, az már nem visz tovább, és szükséges változtatni, hogy a megváltozott körülmények között is korrekt bevételre tudj szert tenni.

Dobd ki az alkalmazotti gondolkodásmódot!

Látom, beszélek velük, elmondják, hogy nincs, vagy kevés az ügyfél, nincs pénz, és baj van. – Persze, hiszen semmi másra nem fókuszáltál eddig, csak arra, hogy eladd az időd.
És amikor megkérdezem, hogy van-e további bevételi forrás, azt mondják, hogy nincs.
Mire én: miért nincs? Válasz: „hát, mert nem is tudom”.

Vagy növekszel, vagy elbuksz. Stagnálás nincs.

Minden egyes válságot egy hosszabb felívelési szakasz követett. 
A növekedési időszak átlagosan 67 hónapig tart, míg a recesszió átlagosan 11 hónapig.
A gazdaság pedig mindig is ciklikus volt, tehát erre számítani kell a jövőben is.

“Miben kellene növekednem?”
“Mit lehetne még csinálni ezen kívül?” – Ezt a két kérdést sokan még véletlen sem kérdezik meg maguktól, pedig igazán érdemes lenne.

Gondolkodj azon, hogy milyen további szolgáltatást, és/vagy terméket tudsz nyújtani az ügyfeleid számára. Ezzel nemcsak őket segíted, de Te is plusz bevételhez jutsz.

Milyen problémák fognak előjönni a #maradjotthon hatására?

  • Gyereknevelési gondok (nevelés, tanulás, avagy „Úristen, nekem van gyerekem is”).
  • Párkapcsolati problémák (viták, válás, eltérő személyiségek, „észrevettük, hogy másként látjuk a világot”).
  • Túlsúly, mozgáshiány, egészségtelen otthon ülés okozta gondok (szükség lesz azokra, akik segíteni tudnak az otthonmaradás (és „depressziócsökkentő evés”) miatt kialakult egészségi problémákra).
  • Pénzügyi problémák (például megtakarítás, kilábalás a „gödörből”, hitel rendezés, stb.)
  • Karrier tanácsadás: sokan elveszítették a munkájukat, a fő bevételi forrásukat. Szükség lesz olyan szakikra, akik segíteni tudnak kimászni a pácból, és valós segítséget nyújtani.
  • Átképzések, oktatások: nem minden ágazat fog azonnali gyors tempóval újraindulni, ezért sokaknak igen hasznos lesz, ha átképzik magukat, hogy a már gyorsabban talpra állt piacon tudjanak munkába állni, és bevételhez jutni.
  • Rendezvényszervezés: Kitudja mikorra ér ide?, de 100% biztosan közeleg a korlátozások vége. Az a rendezvényszervező, aki startra készen fog állni, az fogja sorra learatni a babérokat, hiszen amikor „kiszabadulnak” az emberek, nagy igény lesz a közösségi programokra, rendezvényekre, összejövetelekre.
… és még folytathatnám a listát.
Minden válság után egy felívelési szakasz jön úgy, mint eddig sok-sok alkalommal. De csak akkor fogod ebből a növekedésből időben kivenni a részed, ha hosszútávon gondolkozol, és előre felkészülsz.
Szóval milyen lépéseket érdemes tenni akkor, amikor épp nem megy “a szekér”?
  • Jó pozicionálást találni, hogy ne csak 1 legyél a sok közül. Azaz úgy kilógni a sorból, hogy az az előnyödre váljon. Ha mindenki ugyanazt az utat akarja követni, akkor ott előbb utóbb dugó fog kialakulni, végül pedig senki sem jut sehová. Ha jövőben te leszel a 6593-ik Life Coach, vagy a 8574-ik táplálkozási tanácsadó, vagy a 3572-ik edző, akkor nincs is min csodálkozni.
    Szűkítsd a fókuszt egy réspiacra. (Vagy több ágon több réspiacra.) Legyél TE az a szakértő az adott témában, aki az emberek eszébe jut, ha megjelenik egy probléma, amit meg kell oldaniuk.
  • Piackutatást végezni, hogy láss jól működő példákat, megoldásokat, amiket érdemes beépítened, mert láthatóan másoknak is eredményeket hoz.
    Továbbá ez be fog segíteni a pozícionálásba is, hiszen láthatóvá válik számodra, hogy mások mire helyezik a fókuszt.
    Piackutatás nélkül olyan, mint ha nekivágnál kocsival egy pár száz kilométeres útnak térkép nélkül.
  • Saját, minőségi online platformot megalkotni, ami lehetővé teszi a számodra a további növekedést. Igen, egy bevételtermelő weboldalra gondolok.
    A Facebook oldal és/vagy csoport messze nem elég. Ráadásul a facebook.com nem a tied, így bármikor törölhetik az ottani összes tartalmad, úgy ahogy erre már volt is példa.
    Egy saját platform, egy weboldal ma már alap. Ha pedig azt szeretnéd, hogy pénzt tegyen a zsebedbe rendszeresen, akkor ne sajnáld rá a pénzt. Ha pedig nincs rá pénzed, de van időd, akkor tanuld meg magad felépíteni.
  • Megtanulnod, hogy hogyan kell értékesíteni. – Nem, nem porszívókra, vagy zepter edényekre gondolok, hanem az általad kínált szolgáltatásra, és/vagy termékekre.
    Ha erre azt mondod, hogy „én? értékesíteni? soha!”, akkor jobban jársz, ha alkalmazott maradsz. Ezzel nagy szívességet teszel magadnak.
    Az érékesítési készség új ajtókat nyit meg előtted. Nemcsak a saját portékádat (most mondjuk így), hanem akár másokét is képes leszel eladni, azaz értékké kovácsolni az emberek számára, amit a szépen duzzadó pénztárcád fog viszonozni neked.
  • Elsajátítod a tartalomgyártás képességét, amivel új érdeklődőket fogsz szerezni, akikből pedig majd fizető ügyfelek válnak.
    Milyen tartalom típusokra gondolok? Pl.: blog, listaposztok, letölthető PDF, videóblog, kiemelt tartalmak a témádban, stb.
  • Feltérképezni, hogy milyen ajánlatok működőképesek azon a területen, ahol te működsz. Itt fontos megemlítenem, hogy a kutyát se érdekli, hogy te mit szeretnél. Az emberek csak akkor fizetnek, ha megadod nekik azt, amire vágynak. Pl. hiába szeretnél te minden nap „általános életviteli coaching”-ot tartani. Ha erre nincs akkora kereslet, akkor nem fogsz még megélni se belőle, nemhogy jólétet teremteni.
    Milyen ajánlatokat tudsz kidolgozni? Pl.: fizikai termékeket is árulsz (pl. edzőként táplálék kiegészítőket, sport felszereléseket), vagy egy online tréninget adsz el egy adott témában (amire láthatóan van igény), vagy írsz egy könyvet (amit eleinte akár ebook-ként is tudsz árulni), vagy egy zárt előfizetői tanulócsoportot vezetsz. Vagy mindez egyszerre.

    Miért ne növekednél tovább? - Eltudod képzelni, hogy egy motivációs előadó/ tréner/ életvezetési tanácsadó képes még a saját nevén márkázott táplálékkiegészítőket is eladni? Tony Robbins megcsinálta. Nézd meg az oldalát, és figyeld meg, hogy hány "lábon" áll a vállalkozása.
  • Megtanulsz nyereséget termelő hirdetéseket készíteni. Emlékszem, amikor csupán 1 db fizetett Facebook hirdetéssel sorra adtam el egy ebookot. Ugyebár egy könyvet (vagy egy tréninget is) csak egyszer kell elkészíteni, és többszörösen el lehet adni. Ha te hajlandó vagy időt, pénzt, és energiát fordítani arra, hogy nyereségesen tudj hirdetni, akkor nagyságrendekkel gyorsabban fog növekedni a vállalkozásod.
    A hirdetésnek egyetlen célja van, hogy több profitot tudj termelni, mint amennyibe maga a hirdetés kerül. Ha ezt képes vagy megcsinálni, akkor ismét a kezedbe van egy olyan készség, amivel a saját vállalkozásodat is tudod növelni, és amit akár másoknak is el tudsz adni extra haszonnal.
Azzal, hogy a fentieket elsajátítod, megnyílik a lehetőség a „több lábon állásra”, azaz nem feltétlen csak az időd fogod tudni eladni (edzés, coaching, tanácsadás, stb. formájában), hanem tudsz:
  • jegyeket eladni az előadásodra
  • online tréninget eladni
  • fizikai termékeket eladni
  • workshopot értékesíteni
  • könyvet/ ebookot eladni
  • és persze a megszerzett tudással, és tapasztalattal tudsz segíteni másoknak, akik hasonló célt szeretnének elérni. Ez pedig szintén egy új bevételi forrásként tud működni a számodra.

A fent felsorolt készségek elsajátíthatók akár 10 hét alatt is. Ám ehhez fejlődési szemléletre van szükség, és az alkalmazotti gondolkodásmód mehet a kukába.

RÖGZÍTETT SZEMLÉLET:
  • KÉPESSÉGEK SZÜLETÉS ÓTA ADOTTAK
  • A TEHETSÉG SZÁMÍT
  • A KUDARC VÉGZETES
  • VERESÉG = BEBIZONYOSODIK, HOGY NEM VAGY ELÉG JÓ

VS

FEJLŐDÉSI SZEMLÉLET:
  • A TEHETSÉG CSAK EGY KEZDETI ÁLLAPOT, AMI VÁLTOZIK
  • AZ ERŐFESZÍTÉS/ SZORGALOM SZÁMÍT
  • A KUDARC SZÜKSÉGES
  • VERESÉG = HA NEM PRÓBÁLKOZOL

Ha hajlandó vagy felkötni a gatyát, belevágni, és végigvinni, akkor látványos eredményekkel könyvelheted a haladásod.
Igen, bele kell tenni a munkát.

„Nem az számít, hogy milyen mélyre zuhansz, hanem hogy utána milyen magasra tudsz felszállni:”

- Lee Iacocca

Ui: Ha van olyan ismerősöd, akinek ez írás a segítségére lehet, kérlek oszd meg vele.
Remélem, hogy ő is nagyon hasznosnak találja.

tetszett a cikk?

Megosztás itt: facebook
Megosztás Facebookon
Megosztás itt: twitter
Megosztás Twitteren
Megosztás itt: linkedin
Megosztás Linkdinen
Megosztás itt: pinterest
Megosztás Pinteresten

AZONNALI SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGED AZ ÜGYFÉLSZERZÉSBEN?

JELENTKEZZ EGY ELSŐ INGYENES KONZULTÁCIÓRA

Itt átbeszéljük, hogy min kell javítani, miben tudok Neked konkrétan segíteni, hogy több ügyfélre, vásárlóra tegyél szert.
Kérj segítséget bátran.

error: Védett tartalom !!!
×
×

Cart

Add meg, hová küldhetem az Ebook-ot:
  • Adataid 100%-ban biztonságban vannak és soha nem adjuk ki másnak.
Add meg, hová küldhetem a csekklistát
  • Adataid 100%-ban biztonságban vannak és soha nem adjuk ki másnak.

Iratkozz fel a Praxisépítési Mesterkurzus nyitási értesítőjére.

Pipáld be kérlek a fenti mezőt, ha szeretnéd megkapni a bevételnövelő cikkekről, tanácsokról és ajánlatokról szóló leveleimet is. Ha ezt nem pipálod be, akkor csak a nyitási értesítőről fogsz tőlem levelet kapni a feliratkozásod kapcsán.
Ha megadod a telefonszámodat, akkor SMS-ben is értesítelek a következő kurzusnyitás alkalmával. Ezt nem kötelező megadnod, Rád van bízva.

A feliratkozással elfogadod az adatvédelmi tájékoztatót.